. Ma Rudolf napja van.
A Gyöngyösi Idősek Klubja ismét kirándult a Mátrában
2014-11-12 09:39:28
A Gyöngyösi Idősek Klubja ismét kirándult a Mátrában

A Gyöngyösi Idősek Klubja ismét kirándult a Mátrában

A kirándulás kedvező előjelekkel indul, éjszaka nem esett és a nap is kisütött amikor a különbusszal útnak indultunk.
 
Először Magyarország legmagasabban fekvő tavát, a Sás-tavat néztük meg az őszi tájban, mert a klubtagok nagyon kíváncsiak voltak arra, hogy a korábbi látogatásunk óta most miképpen néz ki. Megérkezve azonnal a tópartra siettünk, ahol ismertető táblákból megtudhattuk, hogy ez a tó egy 1953-as lecsapolás következményeként alakult ki és már 1960-tól elkezdődött a kiránduló-hellyé való alakítása. Jelenleg a kikotort tó mintegy 1 m mély és kitűnő csónakázó, horgász és kiránduló hely minden korosztály számára.
 
Ismét külön érdekességet jelentettek számunkra a tavi kacsák, akik most sem féltek semmitől, senkitől - örömmel fogadták a számukra bedobott kenyérdarabjaikat. Minden klubtag élénk érdeklődéssel figyelte a vízi madarak sokszínű forgatagát, ahogyan szinte egymás elől vagy egymás csőréből kapkodták ki falatjaikat. Az etetést követő sétán megnéztük a tó faunáját és elégedetten állapítottuk meg: Sás-tó megtartotta hónapokkal korábbi szépségét.
 
A part menti séta után következett a Sástói Kemping és Wellness Centrumban található sóbarlang felkeresése. Az igen készséges és talpraesett szakember újra szívesen ismertette, hogy Magyarország legnagyobb területű, mintegy 73 négyzetméteres és 3 különálló teremből álló komplexuma miként épül fel. Pillanatnyilag 33.000 kg sótégla, sószikla került beépítésre, amelyek egy része parajdi, a másik része himalájai sótégla és természetesen granulátum. Ez a sótömeg a városi szennyeződéstől mentes, természetes környezetet generált.
 
Azonnal mindenki számára elkezdődött egy háromnegyed órás komplex foglalkozás, aminek részét képezte a pihenni vágyók részére kialakított fény- és zeneterápia, mint a relaxálás elengedhetetlen momentuma. Ez a relaxálás annyira jól sikerült, hogy többen a jótékony hatású sópárában elpilledtünk. Azok, akik fittebbek voltak, a szomszédos teremben levő kerékpárokon rótták virtuális kilométereiket, természetesen a jótékony sópárában.
 
 
A terápia eredményeként erősödött az immunrendszerünk és kitisztultak légutaink. Így vált a kirándulásunk mindenki számára regenerálódást elősegítő hasznos időtöltéssé. A klubtagok közül mindenki megfogalmazta azon igényét, hogy erre a helyre szeretnénk ismét ellátogatni a rendelkezésünkre álló pénzkeret függvényében regenerálódni.
 
A hazaúton tapasztalhattuk, hogy milyen szerencsénk volt az időjárással kapcsolatosan, hiszen egész úton sütött az őszi nap. Összességében a Gyöngyös Visonta úti Idősek Klubja tagjai elégedettek voltak a kirándulással eltöltött nappal és jóízűen fogyasztottuk el ebédünket.
 
Borsi Miklós
 

Utoljára frissítve: 2014-11-12 09:42:53

További híreink
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Romos, penészes cserelakást ajánlott a MÁV a mini-Dubaj helyett
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel – írja a Hvg. A 27 bérlőből mindössze 4 fog...
2024-04-04 17:38:50, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Karsai Dániel befejezi ügyvédi tevékenységét és kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából.
2024-04-04 17:38:48, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal ki...
Bővebben >>