. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Az Idősek Klubja megemlékezése nemzeti ünnepünkről
2014-11-10 10:07:06
Az Idősek Klubja megemlékezése nemzeti ünnepünkről

Az Idősek Klubja megemlékezése nemzeti ünnepünkről

Formabontó és hagyományteremtő szándékkal 2014-től kezdődően a Gyöngyös Visonta úti Idősek Klubja tagjai elhatározták, hogy ezentúl a saját kereteink adta lehetőségekkel, de megemlékezünk minden évben az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napjáról, elsősorban a történelmi és kronológiai események felelevenítésével.
 
Ünnepségünkön a Klub dolgozói és a gyakorlati idejüket itt töltő szociális asszisztensek a résztvevők visszaemlékezéseinek ismertetésével és művészi eszközökkel elevenítették fel a sorsdöntő napokat.
 
 
1956. október második felében a diktatúra ellen – főleg az egyetemi diákság részéről – országszerte meginduló tiltakozások október 23-án Budapesten válnak forradalmi tömegmozgalommá. A műegyetemi diákság Bem-szobornál tartott megmozdulása hamarosan rendszerellenes tömegdemonstrációvá vált és a tömeg átvonult a Parlament elé, ahol a közel kétszázezer főre gyarapodott tiltakozók meghallgatták Nagy Imre reformokat ígérő beszédét. A tüntetők ledöntötték a Dózsa György úti Sztálin-szobrot is, a Pártháznál és Magyar Rádió épületénél ostromállapot alakult ki, s a fegyverhez jutott felkelők elfoglalták azt. A különböző fővárosi és vidéki helyszíneken tüntető fegyvertelen emberekre a fegyveres és rendvédelmi szervek kormányhoz hű alakulatai több esetben tüzet nyitottak, amelynek eredménye számos sebesült és halott.
 
A forradalmat 1956. november 4-től a szovjet csapatok fegyverrel fojtják vérbe, melyet a hatalom, a rezsim megtorlása követ. Emlékét csak külföldre menekültek őrizhették nyíltan, Magyarországon legfeljebb titokban lehetett szóba hozni. Az 1980-as évek végén a pártállami rendszer gyengülésével kezd története nyilvánosságot kapni, 1988-ban követelik Nagy Imre és a kivégzett mártírok rehabilitációját, 1989-ben több százezres tömeg előtt temetik újra a kivégzett miniszterelnököt és társait.
 
Október 23-a jelképpé válását jelzi, hogy 1989. október 23-án az akkori megbízott államfő a Parlamentnél összegyűlt százezres tömeg előtt kiáltja ki a III. Magyar Demokratikus Köztársaságot. Az új, demokratikusan választott Országgyűlés 1991-ben hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánítja.
 
A történelmi megemlékezést és az ünnepségünket befejezését színesítendő, egyik versmondó klubtagunk Oszlács Mihályné, Margit néni ünnepi vers előadásával segítette elő.
 
Összességében a Gyöngyös Visonta úti Idősek Klubja tagjai 2014-ben méltóképpen emlékeztek meg Magyarország nemzeti ünnepéről.
 
Borsi Miklós
 

Utoljára frissítve: 2014-11-10 10:09:31

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>