. Ma Gedeon napja van.
Bemutatkoztak a kisiskolások a gyöngyösi Idősek Klubja tagjainak
2014-10-15 11:14:27
Bemutatkoztak a kisiskolások a gyöngyösi Idősek Klubja tagjainak

Bemutatkoztak a kisiskolások a gyöngyösi Idősek Klubja tagjainak

Ezzel a klubélet is új és más alapokra került, amiben azóta lényeges helyet töltenek be a különböző ünnepségek és megemlékezések - amin az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1-4. osztályos tanulói szoktak fellépve műsorokat, köszöntőket előadni.

 

Tekintettel arra, hogy az idő nem áll meg - a kisiskolások már kijárták a 4. osztályt - illendően elköszöntek tőlünk és helyüket átvették az idén szeptemberben a tanulmányaikat kezdő alsó tagozatos kisiskolások.

 

A klubtagok mindig szeretettel és nagy örömmel fogadták az elmúlt 4 évben a most már felső tagozatos tanulókat, ezért az intézményegységben felvetődő, ismétlődő gondolat volt: miképpen lesz ezzel kapcsolatosan az iskolával a kapcsolatunk? A legnagyobb meglepetésünkre alig bő egy hónappal az iskolakezdésük után jelentkeztek Túri Klára osztályfőnök vezetésével a tanulók: szeretnének bemutatkozni a klubtagoknak, nyilvánosságnak.

 

Mi nagy örömmel és meglepetéssel fogadtuk ezt a szándékot, ami a gyakorlatban fogadásukkor a klubtagok arcán és viselkedésén meg is nyilvánult.

 

GALÉRIÁNKÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Az iskola 1. a. osztályos tanulói a látogatásuk során rögtön elkápráztattak az erre a célra betanult műsorukkal. Természetesen ezt megtanulni számukra nagyon nehéz munka lehetett, azonban az előadás - mondókák, versek, dalok - színvonalán nem tükröződött vissza. Mindegyikük nagy igyekezettel, akarással és átéléssel adta vissza a megtanultakat. Külön meglepetés volt, hogy Ők nem felejtkeztek el az Idősek Világnapja-hónapja alkalmával történő köszöntésünkről versben, prózában.

 

Összességében az Idősek Klubja tagja megnyugodhattak, hogy az elkövetkező négy évben is sikerül kölcsönös kapcsolatokat ápolni mind különféle rendezvényeken, mind azokon kívül. Az én megítélésem szerint a fényképek jól tükrözik mind az előadó kisiskolások, mind a hallgató klubtagok egyből kialakuló bensőséges kapcsolatát.

 

Borsi Miklós

 

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati m...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmel...
Bővebben >>