. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Egészség ezreknek, milliók a kórháznak: A Richter Egészségnapon járt az Idősek Klubja
2015-06-24 18:29:39
Egészség ezreknek, milliók a kórháznak: A Richter Egészségnapon járt az Idősek Klubja

Egészség ezreknek, milliók a kórháznak: A Richter Egészségnapon járt az Idősek Klubja

 
Az adományalapot a Richter Egészségváros Gyöngyös rendezvényen résztvevők minden szűrésért, tanácsadásért, meghallgatott előadásért járó adományponttal növelni tudták, hiszen a Richter pontonként 300 forinttal megemelte az alap adomány összegét. Ezért volt fontos a részvétel a város lakossága számára.
 
Ennek jegyében került megszervezésre, hogy a gyöngyösi Visonta úti Idősek Klubja tagjai is együtt részt vegyenek az egészségnapon. A tagság mintegy fele már napokkal korábban jelezte a klubvezetőnek, hogy aktívan részt kíván venni a rendezvényen. Megértettük, hogy a gyakorlatban minél aktívabban cselekedünk a saját egészségünkért, annál nagyobb mértékben járulunk hozzá a kórháznak szánt adomány gyarapításához.
 
Így kezdtük meg a rendezvényen a látogatást a szűrésen, tanácsadáson, Richter a nőkért, valamint más előadásokon. Először még megpróbált a tagság együtt mozogni, azonban a hosszú sorban állás miatt inkább kisebb csoportokban mentünk a különböző helyekre. Ez a magyarázat a kevés és esetlegesen azonos témájú fényképnek; a készítő dolgozók inkább a mi mozgásunkat, tevékenységünket koordinálták, valamint vigyáztak a napon az egészségünkre is.
 
 
 
Főleg inkább a szűréseken (8) és a tanácsadáson (16) szerepeltünk aktívan, de természetesen a nőknek szóló tanácsadáson (8) és az előadásokon (16) is képviseltettük magunkat. Részvételünket minden helyen egy bélyeggel igazolták a pontgyűjtő lapon, amelyet a rendezvény végén leadtunk.
 
Aktivitásunkat jellemzi, hogy nem volt olyan klubtag, aki 20 pontnál, bélyegnél kevesebbet szedett össze. Mi, a gyöngyösi Visonta úti Idősek Klubja tagjai ennek megfelelő pénzzel tudtuk segíteni városunk kórházát. Pluszként kulcstartókkal, tollakkal, kézi-hűtő-sport táskákkal, köténnyel is gazdagabbak lettünk, amivel aktivitásunkat jutalmazták.
 
Összességében pozitívumként jelentkezett, hogy a különböző vizsgálatnál megszűrtek egyből a szakorvoshoz kaptak beutalót és időpontot - amennyiben gond vagy probléma merült fel. Szintén pozitívumként kell megemlíteni a nagyon sokrétű és az egyszerű ember számára is érthetően megfogalmazott reklám, propaganda, avagy szóró anyagokat.
 
Én szubjektíven, de negatívan említeném meg, hogy nagyon hiányzott a helyszín vázlatos rajza és a hideg víz a tűző napon való sorban állás kompenzálására. Befejezésül meg kell említenem, hogy az Richter Egészségváros Gyöngyös rendezvény elérte a célját, mert a 2 milliós alapadomány növekedett, majdnem megdupláztuk, hiszen kb. 5.4 millió Ft gyűlt össze a pontoknak köszönhetően...
 
Borsi Miklós
További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>