. Ma Gedeon napja van.
Idősek Klubja Egészségnapon, az Egészséges Könyvtárban
2016-10-20 19:54:48
Idősek Klubja Egészségnapon, az Egészséges Könyvtárban

Idősek Klubja Egészségnapon, az Egészséges Könyvtárban

 
Természetesen a tavalyi sikeres Egészségnapok után is aktívan részt kívántunk venni a következő ilyen rendezvényen is. Ez a XI. Országos Könyvtári Napok keretében a gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtárban került végrehajtásra.
 
Idén, a tavalyi jó tapasztalatoknak köszönhetően többen mentünk el a rendezvényre az Idősek Klubjából. Akit érdekelt az egészségügyi állapota, az félretette vélt vagy valós elfoglaltságait és a többi aktív taggal együtt örömmel mentünk el az ellenőrzésre.
 
Az indulás előtt – a csapatot összegyűjtendő – „kenyérparti” volt. A dolgozók pirítottak kenyeret és lehetett zsíros kenyeret is enni, amihez ezúttal – tekintettel az időjárásra – meleg, citromos tea volt, amelyeket nagy örömmel fogyasztottunk el.
 
A nagy érdeklődés miatt a gyöngyösi Városi Könyvtár már harmadik alkalommal egész napos programsorozatot szervezett a következő szervezetek és személyek segítségével: Bugát Pál Kórház, Pannon Halláscentrum, Magyar Vöröskereszt, Zöld Sziget, Liliom Manufaktúra, GasztRobi, Bényei Erika, Hegyi Dénesné, Salgáné Kósik Anikó. Ennek állomásai voltak, melyeket mindegyikünk végiglátogatott:
 
1. vérnyomás mérés, vércukor mérés, testtömegindex mérés, életmód tanácsadás
2. hallásvizsgálat 
3. elsősegélynyújtás A-Z                          
4. környezetbarát háztartás                     
5. grafológia
6. kézműves- és gyógyszappanok           
7. házi reform gyors ételek                        
8. gyógynövények, természetgyógyászat 
9. energizálás, térharmonizáció, mobiltok 
10. Bach-virágterápia, számmisztika           
 
Minden programelemben az adott téma szakértői, szakemberei a legjobb tudásuk szerint tevékenykedtek érdekünkben.
 
 
 
A hallásvizsgálat második alkalommal szerepelt ezen a Könyvtári Egészségnapon és a Pannónia halláscentrum segítségével valósult meg. Ennek eredményeként mindenki számítógépes értékelést kapott hallása állapotáról. A vérnyomás-, vércukor- és testtömegindex mérés, életmód tanácsadás a Bugát Pál Városi Kórház- és Rendelőintézet szakembereinek aktív szakértői munkájával folyt. Szükség esetén mindkét helyen egyből konkrétan megbeszélésre került a kölcsönös kapcsolatfelvétel is.
 
A különböző programhelyekre jellemző volt, hogy a mérés, az elméleti és gyakorlati, szóbeli tanácsadás mellett írott anyaggal, prospektusokkal is ellátták az Idősek Klubja minden iránt érdeklődő tagjait. Ezekből, valamint a különböző szakkönyvekből bőséges és kielégítően alátámasztott információt kaphattunk minden vélt vagy valós problémánkról, betegségünkről.
 
A klubtagok ismét képet kaphattak arról, hogy a tavalyi három Egészségnapon megállapítottak elősegítették-e az akkor felmerült gondok és problémák kiküszöbölését.
 
A vizsgálatoknál és tanácsadásoknál bizony kiderült, hogy az idős- és szépkorúakat a korábbi aktív munkával eltöltött évek maradandóan károsították, megviselték. Ennek a következményei a jelenlegi egészségi állapotukra maradandóan kihatottak. Az egészségnapi felmérések megmutatták, hol a baj, és a szakemberek tanácsaikkal segítették ezeknek a csökkentését.
 
Összehasonlítva az Egészségnapok eredményeit, sajnos zömmel azt kellett megállapítani, hogy a felmerült gondok és problémák továbbra is fennállnak.
 
Érdekesség volt, hogy itt találkoztunk – előzetes megbeszélés nélkül – a Gyöngyössolymosi Nyugdíjas Klub tagjaival, akikkel korábban szoros  – mára sajnos fellazult – együttműködésben voltunk. A kötetlen beszélgetés során megtudtuk, hogy a mi aktivitásunk vonzotta őket a Könyvtári Egészségnapra, az  „Egészséges Könyvtárba”.
 
A XI. Országos Könyvtári Napok keretében a gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtárban – tavalyinál lényegesen nagyobb választékkal és színvonalon –  megrendezett „Egészségnapon Egészséges Könyvtárban” mottójú rendezvényen különböző tapasztalatokkal gyarapodva, jól éreztük magunkat. Úgy éreztük, megérte ismét elmenni és ellenőriztetni egészségi állapotunkat.
 
A Gyöngyösi Városi Televízió akkor számolt be a rendezvényről, amikor a Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja aktív tagjai a különböző vizsgálati helyeken voltak, ezért minket – is – lehetett látni a riportban. Az anyag adásba a GYVTV napi „Aktuális” című műsorban került.
 
Összességében a Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja érdeklődő tagjai – a klubtagság zöme – tartalmasan és jól szórakozott a Klub Idősek Világnapi rendezvényeit kiegészítendő – október havi –  programsorozatba illő programon.
 
Borsi Miklós
klubtag
Gyöngyös, Visonta úti Idősek Klubja
 
További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>